2008. december 19., péntek

Megházasodtunk

Legutóbbi híradásunkban arról számoltunk be, hogy házépítést terveztünk itt helyben, Tóalmáson. Legalábbis mi azt gondoltuk, hogy ez lesz a legjobb. Isten (ahogyan mindig) azonban valami sokkal jobbat készített számunkra.  A tervek készen álltak, aztán jött a hidegzuhany, az első kivitelezői árajánlat. Két radikális méret és alapterület csökkentés után eljutottunk igényeink minimumához - sajnos az ár még mindig csillagászatinak tűnt. Egész idő alatt figyelemmel kisértük a helyi használt ingatlan piacot is. Volt egy ház, ami mindkettőnknek nagyon-nagyon tetszett. 2007 augusztusában néztük meg először, s bár reális volt az ár, de számunkra elérhetetlen.  Hogyan, hogyan nem egy év alatt mindösszesen egy érdeklődő nézte meg rajtunk kívül ezt a házat. Így aztán vettünk egy nagy levegőt, és májusban tettünk egy olyan ajánlatot, amiben szinte biztosak voltunk, hogy a tulajok nem fogadják el. Tévedtünk. 
A lakásunk szinte tiszta új, sokkal jobb és nagyobb mint az a legvégső változat, amit majdnem felépítettünk.  Ráadásul annál sokkal kevesebb került, s még az építkezéssel járó sok fáradságot is megspóroltuk.  Isten gondviselése volt az, hogy ideköltözhettünk, s ezért nem győzünk Neki hálát adni. További jó hír az is, hogy van vendégszobánk, ahol reméljük egy napon majd Benneteket is vendégül láthatunk.  Szeretnéd megnézni, hol lakunk?  Írd be az alábbia linket a számítógéped böngészőjébe és meglátod. http://picasaweb.google.com/lszkadar/HZHouse#

Nincsenek megjegyzések: