2007. november 13., kedd

Fanni és Luca

Fanni.
Szandrával 7 év házasság után sem volt gyermekünk. 2004 tavaszán úgy döntöttünk, hogy a Kaáli Intézetben keresünk segítséget. Előrébb is hoztuk Szandra repülőjegyét egy héttel, és még Dallasban elvégeztettük az összes szükséges laborvizsgálatot. Két héttel a tervezett vizsgálat előtt derült ki, hogy gyermeket várunk. Fannit 2005 december 25-én kaptuk meg - szebb karácsonyi ajándékot kérni sem lehetett volna. Fanni komoly és rendes kislány, nagyon zavarja a rendetlenség, rendkívül ügyesen mozog és énekel.
Luca.
2006. november 4-én született meg a második kislányunk. Isten hűségéért nem tudunk elég hálásak lenni. A szülés talán még az elsőnél is gyorsabb volt, a doktorunk alig ért be a kórházba. Lucának gyorsan fel kellett nőnie az idősebb testvérkéjéhez, de most, egyévesen már semmilyen gondot nem jelent számára a korkülönbség. Luca - legalábbis amennyire most látható - imádja a rendetlenséget, és bár sokat csetlik-botlik, a kézügyessége igen jó. Már rajzol és jól bánik mindenféle apró játékkal, legó kockáktól elkezdve a kirakóig.

Nincsenek megjegyzések: